2016. március 19., szombat

Gáborjánháza

A település nevét 1389-ben említik először Gabrianhaza néven, mely valószínűleg az első, itt letelepült személy nevéből ered. Ezután bizonyíthatóan az alsólendvai Bánffy család birtokai közé került. 1690-ben az Esterházy család vette át a terület fölött a tulajdoni jogot.

A trianoni békeszerződés után határmenti faluvá vált. Mivel így elszakadt Lendvától, ahová eddig felekezetként tartozott, 1928-ban megalapították a különálló lelkészséget. Ennek következtében 1932-34-ben megépült az azóta is álló katolikus templom, melyben egy 1626-ban, Grazban öntött harang található.
A II. világháború után a falu hanyatlásnak indult a közeli jugoszláv határ és a határsáv miatt. A lakosság száma folyamatosan csökkent, mely még ma is tart. Jelenleg közel 80 fő él a településen, de közöttük is sok az idős, egyedülálló ember.
Gáborjánháza címerében ezüst griff ezüst templomot tart

Köszöntőtábla a falu határában
Volt tűzoltószertár, jelenleg Hetési értékek háza. 2015. október 11-én adták át, azonban nyitvatartásról információ nincs.
Különleges szépségű kereszt. A feszületet a korpusz alatt szobrok díszítik, középen Szűz Mária, jobb oldalon Szent Jnos és bal oldalon Mária Magdolna alakja látható. A feszület eredeti felirata a következő: "Isten dicsőségére Szűz Mária tiszteletére emeltették Gáborjánháza úrbéres és község közbirtokossága." Alatta fekete márvány tábla: " Helyreállíttatta Gáborjánháza lakossága és önkormányzata"
Nagyboldogasszony templom 






A templom előtti székelykaput Mihály László készítette 2002-ben
Kitelepítettek emléktáblája a templom falán
faluház
buszmegálló a falu központjában
I és II. világháborús emlékmű a templom előtt





a faluban nagyon sok régi elhagyatott ház található 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése