2016. március 20., vasárnap

Szijártóháza

A hetési települések legkisebbike ez a 28 fős Zala megyei község, ahol még megcsodálhatjuk az Őrségre és a Hetésre jellemző, múlt századi épületeket. Első írásos említése 1322-ből való. Az 1300-as évek végén Zyugyarthauhaza néven találkozhatunk vele, mely nagy valószínűséggel az első itt letelepült emberek mesterségére a nyereg- és szerszámkészítésre utal. A trianoni békeszerződés következtében a település a határvidékre szorult, és területének jelentős része került a mai Szlovéniához. A II. világháború után a jugoszláv határsáv miatt a település hanyatlásnak indult, még az építkezés is tilos volt a határhoz közeli részeken. 



A település központjában egy 1991-ben felújított, fából készült harangláb áll. A hetési falvakban nem épült kőtemplom, de minden faluban állt szoknyásharang. Előtte az 1993-ban készült I. és II. világháborús emlékmű.
Önkormányzat épülete
Közösségi ház és buszmegálló
A múzeumból nem lett semmi, villanypásztorral körülvett épület mivel az épület körül lámafarm található.
                               



főutcai csendélet
                                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése