Megyaszó már az őskorban lakott volt leletek bizonyítják, azok megtekintéséhez azonban Londonig kell utazni, ugyanis a British Múzeum őrzi. Közelebb, csupán a miskolci Herman Ottó Múzeumba kell ellátogatni aki a református templom festett kazettás mennyezetének darabjait szeretné látni. Jelenleg a templomban a másolatok tekinthetők meg.
A szájhagyomány szerint Kun László király töltötte itt szívesen idejét vitézeivel. Az erdőben sok medve tanyázott, ordításuktól hangos volt a vadon. Bömbölésük lehallatszott a faluba, amely akkor még csak néhány házból állott. Innen eredeztetik a község nevét is, ami előbb Medveszó, majd Mediaszó, végül Megyaszó lett. A település címerében ezért egy két lábon álló, szájában dudát tartó medve látható.
A régi templom alapjaira épült a ma is látható templom 1615-ben, melyet négy, sarokbástyás erődfallal vettek körül mely részben fennmaradt.I.világháborús emlékmű (Damkó József alkotása)
1894-es épület tájház funkciót töltött be....egykor
tájház belső tere az ablakon át :(
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Katolikus templom
kapun is megjelenik a címertalán régi kút, több is található a faluban
iskola udvarán Turulmadár (Ekker Róbert 2001)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése