Apostag Bács-Kiskun megyei település a Duna bal partján fekvő község.
Apostagon a kora Árpád-korban görög szertartású, centrális
templom állt, melyet a tizenkét apostol tiszteletére szenteltek: valószínű,
hogy a védőszentül választott apostolokról nevezték el a falut is. 1675-ben a
váci püspök egy Apostol nevű faluról ír, amely – fekvése alapján – minden
kétséget kizáróan Apostaggal azonos.
Az Apostag név tehát eredetileg Apostoloknak hangzott. A
XII. század folyamán alakult ki redukcióval az Apostok. Ebből pedig 1217-re
szóvégi zöngülés útján az Apostog, majd 1318-ra a korszakra általánosan
jellemző nyíltabbá válással a maival azonos Apostag.
 |
Apostag címerében a három történelmi egyház temploma. |
 |
Polgármesteri Hivatal |
 |
Régi posta épülete üresen áll. |
 |
Nagy Lajos Művelődési ház, előtte Apostag község kopjafája |
 |
Nagy Lajos Általános Iskola |
 |
és az iskola udvar |
 |
szintén az iskolához tartozó épület |
 |
Pöttömkert Óvoda |
 |
emléktábla az Óvoda falán |
 |
Nagy Lajos Általános iskola másik épülete |
 |
A település legjelentősebb látványossága az Europa Nostra-díjas zsinagóga. Az első zsinagógát 1768-ban építették, azonban 1820-ban leégett, így újjá kellett építeni. A ma is látható, egyszerű megjelenésű, elődjének elrendezését követő épület 1822-ben készült el. A zsinagóga ma faluházként működik, 2004-ig a falu könyvtára is az épületben volt. |
 |
Az épület külseje egyszerű, belseje azonban annál díszesebb. A négy oszlopra támaszkodó boltozat, mely a szószéket - A BIMÁT - teszi meg az architektúra középpontjának, zsidó templomépítési hagyomány. |
 |
bejárati ajtó belülről |
 |
bejárati ajtó kívülről |
 |
Volt rabbi házból tájházat alakítottak ki |
 |
Tájház tornáca. |
 |
A kertben található az izraelita temető is. A síkövek kőből készültek, a legrégebbi a Duna felöli oldal. Az akkori szokásoknak megfelelőena folyóval párhuzamosan alakították ki a temetőt, és kelet felé (Jeruzsálem) temetkeztek. Utoljára 1940-ben temettek ide. |
 |
A katolikus templom Apostag máig legmagasabb pontján épült. Felszentelésére 1777. augusztus 20-án került sor. |
 |
A templom orgonáját 1745-ben készítették Bécsben. |
 |
Evangélikus templom 1827-ben épült. |
 |
Református templom, melynek építéséhez felhasználták az addig e helyen álló rotunda köveit. |
 |
Apostoli szoborpark |
 |
Rohonczi István "roho" alkotása, 2014. szeptember 20-án adták át. |
 |
Nagy Lajos mellszobrát Domonkos Béla készítette 1972-ben. |
 |
Vida János bronz mellszobra szintén Domonkos Béla alkotása (1977) |
 |
Székelyek tiszteletére emelt székelykapu (Molnár Tibor készítette) |
 |
emléktábla a Polgármesteri Hivatal falán |
 |
Baross Gábor vasminiszter domborműve a Posta falán. Általában vasútállomások épületére helyezték el. Ez is az apostagi állom épületén volt, azonban a vonalbezárások érintették Apostag vasútállomást is. 2007. március 03-án megszűnt a személyforgalom. Az állomás épületének állaga romlott ezért a község megmentette és áthelyezte a régi posta épületének falára a domborművet. |
 |
I. világháborús emlékmű. Siklódy Lőrinc alkotását 1934. október 28-án adták át. |
 |
Millecentenáriumi emlék kopjafa (Fish Kovács László 1996) |
 |
Művelődési ház falán található emléktábla |
 |
1848-as emlék kopjafa |
 |
II. világháborús emlékmű |
 |
Nagy Lajos író egész alakos szobra az iskola előkertjében Varga Imre alkotását 1983-ban adták át. |
 |
Hősök emlékműve Tipikus szovjet emlékmű, melyen a vörös csillagot kicserélték bronz magyar címerre és a feliratokat átdolgozva 1994-ben új táblával látták el. Felirata: Mindazok emlékére akik becsülettel éltek és haltak a magyar hazáért. Apostag polgárai 1994 |
 |
1945-1975
Felszabadulásunk emlékére |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése