2017. június 29., csütörtök

Melk - Krems kerékpártúra

Melk és Krems közötti út a Donauradweg osztrák szakaszának legszebb része. Túránkat a melki apátságtól kezdtük, áthaladtunk a főtéren majd az apátság mögött lévő vízmű hídon a dunai kikötők felé vettük az irányt. Rövid kerekezés után elértük a vízmű gátat, melyen áthaladva a Duna bal partján folytattuk utunkat. Az első 20 km-t viszonylag gyors tempóban tettük meg általában kerékpárúton a közút és a vasút között.














 Első megállónk Willendorf volt. A településsel szemben a hegy tetején látható Aggstein vára, mely panorámájában hasonlít a visegrádira. A vár egykori tulajdonosa a Dunán utazókat is megtámadta. 1231-ben lerombolták a várat, azonban 1429-ben új várat építetett a rémtetteiről híressé vált Georg Schenck von Wald. Willendorf településen a kápolnánál le kell térni balra a kerékpárútról és a vasúti híd alatt átkelve jobbról lehet megközelíteni lépcsőn kb 100-150 méterre az úttól a lelőhelyet. A szoborról két másolat is látható. Az egyik szobrocska - mint Vénusz születése - kagylóba elhelyezve látható, a másik kőből készült szobor kb tízszeres nagyításban látható.








A következő település Schwallenbach egy igazi középkori ékszerdoboz.

A kis települést elhagyva szőlőteraszokon keresztül Hinterhaus romjai alatt Spitz városba jutunk, mely Vachau szívében fekszik. Amennyiben időnk engedi, érdemes lemenni a Duna partra. Homokos és kavicsos partszakasza kellemes pihenőt kínál.






Következő állomásunk St. Michael, melynek X. században épített templomát érdemes megtekinteni. Erődítményként is szolgált e jellege ma is felismerhető. A templom tetején hét bádognyúl ül. A monda szerint egy nagy havazás után  tetőre menekültek, és a hirtelen jött olvadás után ott is maradtak.
Ám a másik információ szerint a templom tetőfedőjét Siebenhaasnak (Hét nyúlnak) hívták, aki így kívánta nevét megörökíteni. Aztán van aki azt mondja nem is nyulak ülnek a tetőn, hanem lovak és őzek, vagy a "vad vadásza" ami varázserejével a rossz szellemek ellen véd.
A temető csontkamrájában állítólag 8 m magasan voltak felhalmozva a csontok és a koponyák. A csontvázak egy részéből a csontkamrában kísérteties oltárt alakítottak ki. A koponyák között nagyon sok olyan látható amelyeknél a koponyacsont nyílirányú varrata a homlokcsontig ér. Ez a jelenség a népi orvoslás tudorai szerint a különösön okos emberek körében gyakori.
A csontkamrában látható a takarékos koporsó, melyet II. József (Mária Terézia fia) kívánt bevezetni. A koporsók aljára csapóajtót szereltek, így engedték a holttestet a sírgödörbe. A temetési szertartás végeztével aztán a kiürített koporsót újból felhasználhatták.














Wösendorf és Joching falut érintve Veissenkircheinbe érkezünk, ahol ismét érdemes sétálni az ódon házak között és betérni egy szelet süteményre Elisabeth cukrászdájába.










 
 


Toalett ajtók nemzetközi nyelvezettel :)

 A települést elhagyva ismét szőlősorok között kerekezhetünk, majd Dürstein városon keresztül haladunk. Érdemes a hegyre felmenni a várromhoz.







 








 









 
Dürnsteint elhagyva rövidesen Kremsbe érkezünk. Az óváros gyönyörű, érdemes egy napot eltölteni, sétálva az utcákon vagy hűsölni a Duna parton.



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése