2017. október 29., vasárnap

Bajánsenye

Bajánsenye az eredetileg 18 történelmi őrségi település közül négy - Őrbajánház, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány összevonásával jött létre. A települések névadói régen itt élő családok voltak: Bajánok, Senyék és Dávidok. Kotormányt régen Környeháza néven említették, amely a Könye család nevéből ered. A régi szeres elrendezés ma már nem fedezhető fel. Bajánsenye egy utcás település.
Felirat hozzáadása

A Bajánsenyét alkotó hajdani falvak előkerült XIX. századi pecsétjei jellegzetes mezőgazdasági motívumokat (búzakalász, szőlőfürt) és az égitestekkel ábrázolt fényszimbólumokat mutatnak. Különösen figyelemreméltó, a Nap, a Hold, a csillagok ábrázolásának Erdély címeréhez való erős hasonlósága. Ez az őrségiek elbeszélésében élő székely eredetre utaló hivatkozás alapja is lehet. A Senyeháza pecsétjében felfedezhető őrdaru az őrködés és az éberség madara a heraldikában, és így annak a fő jelképnek tekinthető, amely teljes joggal került az őrségi község rendszerváltozás után,1992-ben megalkotott címerébe.

Önkormányzat épülete
Emlékművek a Milleniumi Parkban:




Református templom
1817-ben határozták el, hogy a zsúpfedős oratórium helyébe új templomot építenek téglából, melyet 1821. október 28-án szenteltek fel. 1844-ben épült a négyszobás lelkészlakás. Ezzel elkészült az Őrség egyetlen klasszicista stílusú épületegyüttese.1855–1858 között épült szintén téglából az iskola a tanítói lakással. 









Kossuth-fa
Kossuth-fa a református templom kertjében 1894. március 20-án elhunyt Kossuth Lajos, a torinói remete. Mély gyászba borult az ország. A városok versengtek, ki tud szebb emléket állítani Kossuth Lajosnak. A senyeházi egyházközség népe zsúpfedeles faházakban élt. Sovány földjén néha még az a gabona sem termett meg, amit másik éven elvetett volna. Itt drága márványszoborra nem tellett. Ehelyett mézillatú hársfát ültettek a templomkertbe, s belemetszették a vékony törzsbe Kossuth nevét.






Az I. világháború hősi halottai emlékére 1929. szeptember 9-én avattak emlékművet a Református templom előtt. Az eredeti emlékmű Hudetz József szombathelyi és Németh Sándor helyi kőfaragó munkája.
Az emlékmű lerombolásakor a rajta lévő táblát a templom falára mentették át, föléje konzolon álló turul madár került.




Katolikus templom, előtte Szent István szobor Kopriva Attila alkotása (2000)
„Szentlélek templom” a torony nélküli templomot 1989.aug. 20-án a haranglábat 2009. aug. 20-án adták át.





Lakóra várva

A ház 1844-ben épült.



Az egykori gőzmalom 1996 óta panzióként működik.



Berek Halászkert
Berek Halászkert
Szabóék (Senyeháza) portája minden ünnepre megújul, nyitva áll a látogatók előtt.























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése