2017. október 29., vasárnap

Magyarföld

Magyarföld az alig 40 főt számláló település az Őrség-Hetés találkozásánál található. A középkorban ismert és jelentős hely volt. A települést a szájhagyomány szerint vendek, szlovénok, svábok és tótok alapították a XIV. században.
Levéltári források a falut először 1231-ben említik Arácspokoz néven. 1432-ben Dobra, majd Dobra Földy, Dobrafölde néven szerepel, de találkozhatunk Dobronfölde elnevezéssel is. 1898-ban azonban már Magyarföldként szerepel. Az elnevezések eredete bizonytalan. A "dobra" esetleg a "jó" jelentésű szláv szó átvétele.
Más kutatások szerint a név arra utal, hogy a falu a vasdobrai (ma Neuhaus am Klasenbach, Burgenlandban) várhoz tartozott. A néphit viszont úgy tartja, hogy a falut "dobra verték", vagyis egyszer eladták, innen származik a neve.




A Millenium tiszteletére és emlékére 2000. augusztus 12-én szentelték fel a település új haranglábját.

A templom építésének Rátóti Zoltán polgármester – a Nemzeti Színház színművésze – kezdeményezésére láttak neki Mújdricza Péter építész tervei alapján











A Pajta. "Lélekpajta, Lelkespajta. Nincs tulajdonosa, építésze, a falu lakossága felújította 2007-ben színpad, ülőalkalmatosság került bele.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése