2018. január 6., szombat

Gosztola

Gosztola- ez a hegyek, dombok között megbúvó kis falu- mindig Zala vármegyéhez tartozott. Soha semmilyen változás nem száguldott keresztül rajta.
Az első említés a faluról 1269-ből datálódik, amikor is a Bánffyak birtokolták a település egy részét.
1337-ben Gosztula, 1352-ben Gosztoja, 1357-ben Gasztalya néven őrzik a mai Gosztola nevét  a megsárgult papírok. A kutatók szerint a név a szláv Goszticiló személynévből eredeztethető.

Az 1960-70-es években a jugoszláv határsávba került településen minden szabad területet külterületté minősítettek, a falu külterületén lévő Kisgosztola elnéptelenedett. 1980-ban Gosztola területén már csak 25 fő élt. Több kísérlet is történt a falu megszüntetésére, azonban az itt élők összefogásával ma már egy fejlődő falut ismerhetünk meg. 1990-ben megépült szálloda munkalehetőséget biztosít az itt lakók számára, egyre több látogató érkezik e csodálatos helyen fekvő településre.





falu közepén található kápolnát 1990-ben újították fel
kápolna falán található tábla



Földgyógyító, azaz litopunktúrás kő
Magyarországon 5 ilyen kő található, a Muránia térség energiaáramlását befolyásolja.

Bánffy szobor a falu központjában (2014.07.27. Boa Endre alkotás)

Gosztola Gyöngye Wellness Hotel






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése